2-napos Dráva: 1. nap a Vízvár környéki ágrendszer, a 2. napon Vízvár-Barcs 38 km
2-napos Dráva kenutúra, az első napon vízitúra a szürreálisan szép drávai mellékág-rendszerben, a második napon pedig (ne ijedj meg!) 38 km Dráva
Az 1. napon fantasztikusan gyönyörű csillagtúrátok lesz a Dráva-menti mellékágakban. Nem mellesleg a túra remek felkészülés a másnapi nyílt Drávára, hiszen sok helyen szinte álló vízen evezünk, ill. a vízi labirintusban gyenge sodrású szakaszokon lapátolgatunk, ami tökéletes gyakorló terep.
A 2-ik napon 38 km vár rátok zsibbasztó tájon. A túra idején többször Horvátországban szlalomozgatunk, és a Vízvártól Barcsig tartó 38 km-t tesszük meg. Ez nem kevés, de átlagos kondival menni fog, hiszen a Dráva sodrása besegít "rendesen". Azoknak, akik IDŐBEN jelzik a szállásigényt, azoknak "stoppoljuk" a szállást. Ez azt jelenti, hogy a szállásigényeteket továbbítjuk a szállásadóknak, ők félreteszik nektek a szállást, amit majd nektek kell a szállásadó(k) felé kifizetni, de term. a legjobb szállás az, amit a túrázó saját maga keres és foglal, mi örömmel koncentrálunk kizárólag a vízitúrára. A Dráva engedélyköteles folyó, amit mi beszerzünk. Neked/Nektek az engedélyeztetéssel nem kell törődni, de hozzál magaddal személyi igazolványt vagy útlevelet!!
1. nap: vízitúra a Vízvár környéki ágrendszerben
Földöntúli helyeken teszünk meg egy fantasztikus kört. A kör nem mértani kör, de logikailag a vízitúra körtúra, más néven csillagtúra. Vízváron ott kötünk ki, ahol elindulunk, ahonnan elindultunk.
A vízitúra önmagában is ultra-hiper-szuper, a külön bónusz pedig, hogy a varázslatos kis ágakban bizonyos kritikus mozdulatokat, amit megmutatunk, kijavítunk, rengetegszer gyakorolsz majd, ezzel a másnapi túrát biztonságossá tesszük.
10:30-kor Vízváron a Dráva utca folytatásában a Dráva partján találkozunk.
Még egyszer: személyi igazolvány vagy útlevél mindenképpen legyen nálad!! Felszerelés-osztás, naptejezés, pisilési szünet, stb. után vízre tesszük a hajókat és kezdődhet a varázslat. A Vízvár környéki mellékágak ritka gyönyörűek.
Az első nap lehet, hogy nem lesz rövid, ha a túravezető azt látja, hogy a biztonság érdekében jól jön a gyakorlás. A cél az, hogy a másnapi nyílt Dráva biztonságos legyen. Ha pedig valakiknek már minden "szuperül" megy, és a napi csodákból elég volt, de másoknak még hasznos a további gyakorlás, akkor visszaevezünk, visszakísérjük a profikat, partra tesszük a kenuikat, a többiekkel pedig folytatódhat a "tréning". A másnapi nyílt Drávához MUSZÁJ kvázi tökéletesen irányítani a kenukat.
2. nap: vízitúra Vízvár és Barcs között (38 km)
Fontos. Személyi vagy útlevél mindenképpen legyen nálad!! 9:00 előtt pár perccel, Vízváron a Dráva utca folytatásában a Dráva partján találkozunk. Néha Horvátországban, néha kis hazánkban fogunk szlalomozni, szinte földöntúli tájon evezünk majd. Tágas sóderpadok, a vízállástól függően zátonyok, tiszta víz.
A Heresznyei-magaspartnál még viszonylag szép számmal láthatunk parti fecskét és gyurgyalogot, amely a 6-7 tojásból álló fészekalját mélyen beássa a part falába. (A "szép számmal" kapcsán egy fájdalmas igazság. Még 10 éve is többezres állomány költött itt, ma már ennek csak töredéke fészkel.)
Vízitúránk első hosszabb, nem csak wc-szünetes pihenője Heresznyénél (185 fkm) a bal parton lesz, ahol régebben "hivatalos" táborozóhely is volt.
Heresznye térségében nem kizárt a sóderbányászat. Ha igen, akkor extra figyelmet igényel az evezés, nagyon szigorúan a túravezető nyomvonalában kell haladni. A hosszabb pihenők mellett a nap során természetesen rövid wc-szünetet sokszor tartunk, hölgyek balra, urak jobbra...

Ebédszünet Babócsa, Jelkusnál majd újabb tervezett relax Jaminánál. Jellemzően 16 és 17:00 óra között érkezünk Barcsra. Itt kérjük, hogy szivacsoljátok ki a kenukat. Vagy az autók sofőrjei Barcsról busszal visszaugranak a Vízváron hagyott autókért, majd a sofőrök Barcson felveszik az utasaikat, vagy az egész család felszáll a buszra és Vízvárra megy (mentek) a kocsitokhoz. Aki pedig még marad, az a barcsi, vagy Barcs környéki szállás(á)ra megy és lehet, hogy kezdi a horvátországi vakációját.
Vízitúrák a Dráva, a Rába és a Mura mellett sok más helyszínen!
Tisztelettel várunk az ország minden klassz vízitúra-helyszínén kenu-, ill. kajaktúrákkal.
A tisza-to-vizitura.hu oldalon találod a tisza-tavi, a tiszatura-vizitura.hu oldalon a felső-tiszai, Öreg-Túr, Körös, Szarvasi-Holt-Körös túráinkat. A hernad-vizitura.hu-n csemegézhetsz a borsod megyei túrákból: tudj meg "mindent" a Hernád, a Sajó, és a bodrogzugi kenuzásokról. A szigetkozvizitura.hu oldalon a szigetközi, a gemenc-vizitura.hu oldalon pedig a gemenci, valamint a Vajas-fok vízitúráinkat találod meg. A vízitúrákon alkoholt fogyasztani tilos és a mentőmellény viselése kötelező.
Hívj, +36209342760, minden kérdésre szívesen válaszolunk, továbbá a túra tervezett időpontja függvényében mondjuk (és term. e-mailben át is küldjük) a túradíj összegét
Jelentkezés a Dráva vízitúrára
Kérünk szépen egy hívást! +36209342760
Egyeztessünk (időpont, létszám, időtartam, közlekedés, szállás- és étkezés, vízitúrás gyakorlat, a résztvevők....). Kérjük a honlapon található információk, a nyitólap, a gyakori kérdésekre adott válaszok (GYIK), az általános szerződési és részvételi feltételek (ÁSzF), a lemondási feltételek, és a "mit kell hozni a túrára" részek gondos és alapos elolvasását, majd ezek elfogadása esetén a jelentkezési lap átküldését a raba_vizitura@yahoo.com e-mail címre.

(MediaComm Kft., 11745059-21454363). A banki utalás során a banki közlemény
rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és helyét beírni.