2-napos Mura betanulással
2-napos Mura vízitúra kenuzástanulással
Már az első nap is brilliáns. Kis sodrású öbölben megtanítunk kenuzni, aztán a Mura főága menti "lájtosabb" mellékágakon gyakorolsz.
Felkészülsz arra, hogy a második napon a suhanás a Murán biztonságos legyen. A 2. napon pedig - immár a biztonságos túrát lehetővé tevő kenus készségeiteknek hála - üröm nélkül jöhet az öröm.
1. nap: betanulás, gyakorlás és agyeldobó vízitúra a Mura mellék-, ill. holtágain, lefelé jövetben pedig már száguldás a Murán
A Mura-vízitúra napján 10:29-kor Muraszemenyén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Hódvár Kikötőjében találkozunk!
Ha a GPS-be a Hódvár Kikötőt írod be, nem fogsz eltévedni. De nyugodtan ránk is csörrenhetsz, és a két utcából álló Muraszemenyén belül telefonon készséggel távnavigálunk... Úgy érkezzetek, hogy a vízre hozni tervezett "motyó" már egy neylonban legyen, azt pedig érdemes még egy nagy szemetes zsákba tenni. Mit kell hozni a túrára?
Az erős sodrású Murán kizárólag jól irányított kenuk legénységei szállhatnak vízre. Nem tréfa. Mielőtt valaki rámerészkedik a nyílt Murára, meg kell tanulnia a kenu tökéletes irányítását. Ezzel kezdünk. A Mura egy kellemes beöblösödésében megtanítjuk neked a hajó irányítását.
Tehát a Murás túranap első része a kenuzás csínjának-bínjának elsajátításáról, a biztonság megteremtéséről szól. A Mura sodrásának erejét képpel nehéz átadni, ezért csak azt kérjük: hidd el! Tehát üdvözlés, naptejezés, wc után megmutatunk mindent, utána gyakorolsz, gyakorolsz és úgy megtanultok kenuzni, hogy (szinte) világbajnokok lesztek. A kormányosén kívül, megtanítjuk a vezérevezős feladatát.
Ezt meglepően kevesen ismerik, holott enélkül a gyors sodrású folyókon ki vagytok szolgáltatva a víz kénye-kedvének.
A gyakorlás után jöhet a Mura vízitúra. Elindulunk felfelé. Egy kicsit meg kell húzni a lapátokat, mire újra lájtos, könnyen evezhető részhez érünk. Ha kell, vagy ahol kell, ott néhol kicsit "csalunk", és vontatjuk a kenut fölfelé menetben.

Aztán a Mura kisebb sodrású mellékágán elképzelhetetlenül gyönyörű vízitúrád lesz.
Ugyanis a gyakorlási terepet (is) jelentő murai mellékágak szürreálisan csodálatosak.
Tehát ezen a napon képtelenül szép vízitúrád lesz. A kisebb ágakban szinte akadálytalanul haladunk felfelé. Megszerzed a szükséges gyakorlatot, és ha nagyon ügyesek leszünk, akkor feljutunk a Kerka torkolatig, beevezünk a Kerkába is. És mi van, ha igazán rutinos, profi vízitúrázókból áll a csapat? Mi van, ha nektek az "élesbeni" Mura-túra előtt már nem kell megtanulni a kenukat irányítani?
Mi van, ha ezerszer csináltátok, és jól végzik mind a vezérevezősök, mind a kormányosok a munkájukat? Akkor enjoy the day, hagyd, hogy betöltsön az észbontóan fenséges táj, ami a profi kenusoknak életre szóló élmény. Élvezzétek a Tejút Galaxisban is ritkaságnak számító vidéket!
A Mura mellékágai a pazarnál is gyönyörűbb, megkapó, vadregényes, csodaszép helyek.
Olyan tájak, amikkel nem tudsz majd betelni. Itt nagyon jó kedve volt a Teremtőnek. Elemózsia-eszegetős, lábnyújtóztatós, több kiszállási, pisilési szünettel a Mura muri túra 16:00 körül ér véget, a csillagtúra végén az indulási kikötőbe, a parkoló kocsidhoz érkezel. Kérjük, hogy a hajókat hímes tojásként, vagyis nagyon óvatos kezelve segítsetek a helyükre visszatenni. Köszönjük!
2. napi Mura-kenutúra: választhatóan 24 vagy 46 km

Elképesztő lesz. Nem hiszel majd a szemednek. Besírsz. 8:00-kor Muraszemenyén a Hódvár kikötőnél a Mura partján a kocsik utasai kiszállnak. Kérjük vegyetek ki minden, a vizen fontos dolgot a kocsikból. Csak a sofőrök leviszik a kocsikat a 24 km-es túra esetén Tótszerdahelyre, a 46 km-es túra esetén Murakeresztúrra.
A 24 km-es túrásokkal Tótszerdahelyen, a 46 km-es túrásokkal Murakeresztúron hagyjuk a lehető legtöbb autót, és teleautó rendszerben, szó szerint tele autókkal ugrunk vissza Muraszemenyére. Tehát minden sofőr visszajön Muraszemenyére. Azért hagyunk már délelőtt "lent" kocsikat, hogy amikor majd a kenukkal a Murán a kenukkal célba érünk, akkor már legyen(ek) ott autó(k), vagy legyen a cél közelében autó.
És akkor térjünk vissza a túrához, azon a ponton, hogy a napi célban már van egy-két-néhány-minél több kocsi és már mindenki Muraszemenyén van a Hódvár Kikötőnél. Felszerelés átadás-átvétel, bepakolás, még egy ellenőrző leltár, még egy üveg ásványvíz, még egy kis naptej, még egy-két túravezetői intelem és instrukció után vízre tesszük a hajókat.
Ha valaki csak ezen a napon kezdi a vízitúrát, tehát neki nem volt tegnap kenuzástanulása és gyakorlása, ellenőrízzük, hogy tényleg biztonságban látjuk-e az adott hajót vagy csapatot. Megnézzük, hogy hogyan irányítjátok a kenukat. Reméljük a jelentkezési folyamatban komolyan vettétek: a vízitúra veszélyes üzem, a Mura pedig különösen az. Bízunk abban, hogy egyik hajó legénységének sem kell a parton maradnia, ugyanis akit nem látunk biztonságban, az nem jöhet a túrára. Emberélet a tét. De ha Hála Égnek tényleg magabiztosan uraljátok a kenukat, akkor 'off we go'! SHOW TIME. Fontos. Ha valaki csak ezen a napon csatlakozik a vízitúrába, és budapesti, vagy budapest-környéki, akkor már nagyon korán az M7-esen kell lennie.
Könnyen lehet, hogy a Balaton felé a forgalom nagyon erős lesz az autópályán a kenutúra napján (is). Bocsánat, de az elkésőket nem tudjuk megvárni. A vízitúra végén a teleautó rendszerünk segítségével könnyen visszajutsz az autódhoz, hiszen a 24 km-es túra esetén már lesz a napi célban (Tótszerdahelyen) autó vagy autók, ami(k) visszareppenti(k) a sofőröket a Muraszeményen (azon belül Alsószemenyén) hagyott kocsihoz, ha pedig a 46 km-es távot választottad, akkor a kenutúra kikötési helyétől szó szerint 7 perc vonatozással jutunk vissza az autókhoz. (Az útvonal-változtatás jogát fenntartjuk)
Vízitúrák a Dráva, a Rába és a Mura mellett sok helyen!
A tisza-to-vizitura.hu oldalon találod a tisza-tavi, a tiszatura-vizitura.hu oldalon a felső-tiszai, Öreg-Túr, Körös, Szarvasi-Holt-Körös, a hernad-vizitura.hu-n a Hernád, a Sajó, és a bodrogzugi, a szigetkozvizitura.hu oldalon a szigetközi, a gemenc-vizitura.hu oldalon a gemenci, valamint a Vajas-fok vízitúráinkat.
Kockázatkezelés
A vízitúrákon alkoholt fogyasztani tilos és a mentőmellény viselése kötelező. A külső körülmények, így az idő-, és vízjárás kockázatát a jelentkezéssel vállaljátok, lásd ÁSZF. Ha külső körülmény miatt nem indulhat a kenutúra, de a túradíjjal együtt utalsz 1700 Ft/fő/nap összegű átregisztrálási díjat, akkor alternatív helyen és/vagy időben túrákat ajánlunk fel. A saját kockázatok (gyomorrontás, foci közben meghúzott vádli, bármi) kezelésére pedig az összes hazai biztosítónál, jellemzően 2.5%-os díj mellett köthető utazási biztosítást javasoljuk, mivel annak része az útlemondási biztosítás is. A biztosítás haszna, hogy ha lázas lesz a gyerek, ne adj Isten temetésre kell menni, stb. nem vész el a túradíj. (Nem vagyunk egyik biztosítónak sem az ügynöke).
Jelentkezés a Mura vízitúrára
1. Először is kérünk szépen egy hívást a következő számon:
+36209342760
Egyeztessünk (időpont, létszám, időtartam, közlekedés, szállás- és étkezés, vízitúrás gyakorlat, a résztvevők....).
Kérjük a túraleírás, a nyitó oldal, a gyakori kérdésekre adott válaszok, az általános szerződési és részvételi feltételek, (ÁSzF) és a "mit kell hozni a túrára" részek alapos elolvasását, majd ezek elfogadása esetén a jelentkezési lap átküldését a raba_vizitura@yahoo.com e-mail címre.
(Igen, a Mura kenutúráink esetén is kérjük nyugodtan használd a raba_vizitura@yahoo.com e-mailünket, a Mura vízitúráinknak nincs külön e-mail címe)
Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követően (tehát kizárólag az írásos vísszaigazolás után) kérjük a Mura túradíj utalását.
(MediaComm Kft., 11745059-21454363).
Utaláskor a banki közlemény rovatba kérjük szépen a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a vízitúra helyét (vagyis a Murát) beírni.
Egy példával:
8000 Székesfehérvár, Hercegprímás u. 71/A. 2026. május 23-24. Mura kenuzás